Weboldalunk használatával jóváhagyod a cookie-k használatát a cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Értettem!
Termékek Menü
0
Kategóriák

Bio hajfestés 100%-ban természetes anyagokkal

Semmi sem olyan vonzó, mint az egészségesen ragyogó, ápolt haj. Minden nő erre vágyik, mégis hajunk gyakran bosszúság, elégedetlenség forrása. Ezernyi varázsszert kipróbálunk, de a várva-várt eredmény többnyire elmarad. És közben riasztó statisztikák kerülnek napvilágra. A hajfestékek könnyen fölszívódnak és a szervezetbe jutnak a fejbőrön át. Így fordult elő például az a furcsa eset Németországban, hogy egy hölgy vizelete a hajfestés után kis időre feketére változott. Azok a nők, akik 24 éven át, vagy annál hosszabb ideig festik a hajukat, nagyobb arányban betegszenek meg a nyirokcsomókat érintő rákos megbetegedésben, non-Hodgkin lymphomában, mint azok, akik tartózkodnak hajuk színezésétől (American Journal of Epidemology).

Néhány évtizede még szappannal mostak hajat az emberek, és elégedettek voltak az eredménnyel. Ma a fürdőszobákban hajsamponok, hajfestékek, hajfixálók, hajzselék, hullámosítók sorakoznak, amelyeket kritikátlanul a fejünkre kenünk. Immunrendszerünk képtelen mit kezdeni a korábban sosem létezett vegyületek tízezreivel, ráadásul számtalan, korábban ártalmatlannak hitt anyagról derült ki, hogy hosszú távon egészségkárosító hatása van.


Természetes hajápolás:
A nők évszázadokon keresztül nagyon szép, egészséges hajat viseltek, ehhez pedig nem volt szükségük csodaszerekre, csak a természet kincseire. Növényi szubsztanciákból évezredek óta készítettek ápoló balzsamokat, illatos vizeket, hogy a hajkorona szépségét, életerejét megőrizzék. A legrégebbi hajfesték a henna, amely nemcsak festék, de hajápoló szer is. Az erős vörös festéket adó növényre sokan esküsznek, mivel a kémiai alapú festékekkel szemben nem roncsolja a hajszál szerkezetét, beburkolja és fényessé, dússá varázsolja a hajkoronát. Nem kell tehát lemondanunk hajunk szépítéséről, színezéséről, forduljunk ismét a természethez a megoldásért!

Házi praktikák:
Bármilyen hajtípussal rendelkezünk, a természet patikája mindig rendelkezésünkre áll. A különböző gyógynövények és illóolajok más-más problémára nyújtanak megoldást. Kamilla: szőkíti a hajat, fertőtleníti és nyugtatja a fejbőrt. Citromlé: két-három kiskanál citromlé fél decilitervízben elkeverve segít a zsíros fejbőr faggyútermelésének csökkentésében. Teafaolaj: a mindig használt hajbalzsamba kevert néhány csepp olaj segít, hogy a haj kevésbé zsírosodjon. Zsályalevél: a zsályalevélből készített főzet barnítja a hajat. Kókuszolaj: segít a töredezett hajvégeken. A tojás, méz, banán, avokádó, kamilla, sör, jojoba olaj, olíva olaj, uborka, almaecet, citromlé, hársfavirágtea, stb mind-mind hatékonyan használható. Íme egy egyszerű házi praktika: sör és tojás - töredezett, gyenge hajra. Pakolásként 2 dl sört keverjünk össze 1 tojássárgájával. Masszírozzuk hajunkba, majd 5 perc múlva öblítsük le. A sör táplál és tartást ad a hajnak, a tojás táplálja, és fényessé teszi a hajszálakat valamint segít korpa ellen is.


Bio növényi hajápoló és hajszínező termékek használata:

Használjunk bio samponokat és növényi hajfestékeket. Biotermesztésből származó, vegyszermentes összetevőik révén igényesen, ugyanakkor kíméletesen tisztítják és ápolják haját, megőrizve természetes szépségét. Segítenek a haj és fejbőr természetes egyensúlyának helyreállításában. A növényi hajfestékek másképpen színeznek: csak a haj külső pikkelyrétegébe hatolnak be. A végleges színtónus a kiindulási hajszín és a színezett árnyalat közötti összjátékból alakul ki. A növényi hajfestékek alapanyaga bio termesztésű henna, valamint - a különböző színárnyalatok eléréséhez- füvek, gyümölcsök, kérgek főzetei. Csak természetesen, tiszta anyagokkal – így lehet ünnepi, s egyben hétköznapi hajkoronánk újra ragyogó, színpompás és egészséges!

Gyakran felmerülő kérdések bio hajfestésnél

KHADI BIO HAJFESTÉS HASZNÁLATI UTASÍTÁS

Rendezés:
3.550 Ft
A világos színű hajnak semleges, középszőke csillogást ad, sötétebb hajszínnél az eredeti hajszín és a festés összhatása adja a végleges színt. A hajat nem világosítja.
Rendelhető
2.490 Ft
Intenzív ápolást és tartós hajszínt ad.  A kondicionáló gyógynövényekből és a henna keverékéből álló tradicionális keverék csodálatos fényt ad és erőssé teszi a hajat, miközben dús hatást biztosít a frizurának.
Rendelhető
2.900 Ft
Az ősz hajat is egyetlen lépésben befedi. Ősz, szőke vagy szőkített haj kétlépéses színezése esetén az előfestéshez kiválóan alkalmas.
Rendelhető
2.900 Ft

Hosszantartó szín, egyedülálló ápolás, tartás és fény egyetlen lépésben. A hajat mély kékes-feketére festi.

Rendelhető
2.900 Ft
A hatóidőtől függően a hajat mogyoróbarnára, illetve sötétebb barnára festi. Akár az ősz hajat is egyetlen festés során befedi. A legtöbb felhasználó közvetlenül az ősz, vagy részben ősz hajra alkalmazza ezt a színt.
Rendelhető
2.900 Ft
A hatóidőtől függően a hajat világosbarnára, illetve barnára festi. Akár az ősz hajat is egyetlen festés során befedi.
Rendelhető
2.900 Ft

Hosszantartó szín, egyedülálló ápolás, tartás és fény egyetlen lépésben.

 

A hatóidőtől függően a hajat barnára, illetve sötétbarna színűre festi.
Rendelhető
2.900 Ft
Az ősz hajat is egyetlen lépésben befedi. Ősz, szőke vagy szőkített haj kétlépéses színezése esetén az előfestéshez kiválóan alkalmas.
Rendelhető
2.900 Ft
Természetes, meleg fekete színt eredményez. Ősz, szőke és szőkített haj esetében a közvetlen festés kerülendő, előfordulhat, hogy a festés eredménye elégtelen lesz. Ilyenkor a kétlépéses színezést célszerű alkalmazni, melynél az előfestéshez a Khadi valamelyik vörös árnyalatának használata ajánlott.
Rendelhető
2.900 Ft
Hajkondicionáló por minden hajszínre és hajtípusra, nem rendelkezik színező hatással. .
Rendelhető
2.800 Ft
Előkészítő tisztító pakolás eredményes növényi hajfestéshez.
Rendelhető
2.790 Ft
Rögzíti a színréteget, ezáltal hosszantartó színt eredményez. 3-4 hajfestéshez elegendő.
Rendelhető
660 Ft
Ideális kiegészítő eszköz a hajfestéshez.
Rendelhető
2.790 Ft
Az aranyszőke színező leheletnyi vörös árnyalatával aranyló fényt képez a világos és a középszőke hajon.
Rendelhető
2.790 Ft
A Szahara színező vörösesen aranyló fényt képez a világos és a középszőke hajon.
Rendelhető
2.790 Ft
A natúr hennavörös színező középvörös árnyalatot képez a világos és a középszőke hajon.
Rendelhető
2.790 Ft
A lángvörös színező briliáns, tüzes vörös árnyalatot képez a világos és a középszőke hajon.
Rendelhető
2.790 Ft
A gesztenye-barna színező meleg barna árnyalatot képez egy leheletnyi vörössel a középszőke és barna hajon.
Rendelhető
2.790 Ft
A gesztenyebarna színező meleg barna árnyalatot képez egy leheletnyi vörössel a középszőke és barna hajon.
Rendelhető
2.790 Ft
A natúrbarna színező egy árnyalatnyi vörössel tiszta, fényes barnát képez a középszőke és a világosbarna hajon.
Rendelhető
2.790 Ft
Az umbrabarna színező egy árnyalatnyi vörössel mély, meleg barnát képez a világos és a középszőke hajon.
Rendelhető
2.240 Ft
A finomra őrölt növényi alapanyagok és növényi kondicionálók védik, ápolják és erősítik a hajszerkezetet és a fejbőrt.
Rendelhető
4.790 Ft
100%-ban növényi színező és ápolószer ragyogó hajszínt, csodálatos dús frizurát biztosít.
Rendelhető
Gyártók